...Nem értem önmagamat se, akkor hogyan várjam el mástól, hogy szeretni tudjon vagy megértse zavarodott elmémet...
Eltüntek belöllem azok a furcsa de kellemes érzéseket amit az ember az első randin érez. Nem hajt a kiváncsiság, nem félek attól, hogy tetszeni fogok-e újra, nem zavar a mások szerint szörnyű kínos csend, nem vagyok zavarba, nem érdekel különösebben a másik. Mi történik velem? Bárkivel találkoztam az elmúlt fél évben, mindig volt bennem egy erős visszatartó erő, amit nem értek. Az agyam miért blokkol, amikor a lelkemnek szüksége lenne az ápolásra. Szüksége lenne valakire, aki nem csak szükségtárgyként tekinti rám. Az egyik felem vért izzadva vágyik a szeretetre a másik meg elutasító és közönyös bárkivel szemben. Mr. A -ra már teljesen kijózanodva gondolok, elmúlt a másnapi mámor. Feltételezem ő is valahogy így érezhet irántam mivel tegnap este felhivott csak azéret, hogy megkérdezze mi a helyzet velem (reggel az ő ágyából keltem ki, azóta sok minden nem történhetett), nem hogylétem felöli érdeklödésből hivott fel bizonyára. Nem értem önmagamat se és őt se...
